Rózsás üzenet

Nah, elkészült a jubileumos novella!

Rózsás üzenet

Legyen, mondjuk kék. De az nem passzol. Rózsaszín? Nem, az túl kislányos. A zöld jó lenne, még színben is, de valahogy nem szeretem. Lila, hm, az túl sötét. A piros nappal jó lenne, de este nem mernék elaludni. Citromsárga meg túl világos.

Már éreztem, hogy közel járok a megoldáshoz. Talán a tojás sárga? Nem! Megvan! Narancssárga lesz! Az tökéletes! A bútoraimhoz is passzol, szeretem is azt a színt, nappal tökéletes este meg nem túl sötét.

Tökéletes falszínnek.

Már vagy húsz perce állok a festékesnél, de eddig valahogy nem tudtam eldönteni, hogy milyen színű legyen a szobám. Kiválasztottam a megfelelő árnyalatot, s a fehér festékkel a kezemben a kasszához siettem. Az itt dolgozó fiatalember körülbelül hatszor kérdezte meg, hogy kell-e segítség. Most meg kedvesen mosolygott rám. Na fene!

Nem lehet idősebb nálam, maximum két-három évvel, de az én szívem sajna másé. Csakhogy, az a „más” nem tud róla. De ugyan miért is tudna? Csak egy hónap múlva tervezem, hogy elmondom neki. Amikor a haverokkal, és persze vele, lemegyünk nyaralni a Balatonra egy hétre. Szülők nélkül, természetesen.

És én csak akkor mehetek el, ha még előtte, suli után természetesen nyáron, kifestem a szobámat meg a garázst.

A szobámat azért, mert már sokat panaszkodtam, hogy nem szeretem a színét, a garázst meg teljesen felújítjuk. És a szülők miért fizetnének külön a festésért, ha van egy ilyen ügyes okos kicsi lányuk?

Tehát rám hárult ez a feladat. Szuper. De megéri, ha utána mehet a haverokkal Balcsira.

Csak azt nem tudom, hogy mikor és hogyan adjam a tudtára. Természetesen nem lesz nagy kaland, de egy kicsit azért félek, meg kell hagyni. De elég bátor vagyok ahhoz, hogy bevállaljam a csalódást is.

Szerencsére előttem áll egy egész hónap, hogy ezt kiterveljem.

Kiléptem a meleg, júniusi utcára. Magamba szívtam a napfényt, és visszanéztem az eladóra. Kedvesen utánam integetett, én meg rámosolyogtam. Biztos nem tudja, hogy hol, ki után jár az agyam.

Hazafelé nagyon hosszú utam volt. Rengeteg vödröt cipeltem, szám szerint négyet, és mindegyik legalább 3 kilós. Úgy éreztem magam, mint egy málhás szamár. Otthon nagy nehezen kinyitottam a kaput, és bevánszorogtam.

Először is stratégiát készítek. Szobámmal vagy a garázzsal kezdjem? Egyértelműen a garázzsal. Ott kigyakorlom a festést, hogy majd a szobám tökéletes legyen. Az a legfontosabb.

Eltelt két hét. Közben végig róla ábrándoztam. Elhatároztam, hogy beszédet írni nem fogok, de úgy körülbelül eltervezem a mondandóm. Ha lehetséges, akkor elég romantikus leszek. Ahogy a helyszín engedi.

Félrehívom, hogy menjünk ki éjszaka a partra sétálni és akkor mondom el neki. Sajna, ilyen csak a filmekben van! De valami hasonló lesz. Vagy napközben, mikor úszkálunk, akkor. Majd a helyzet hozza!

De csak és kizárólag utolsó este. Semmi képpen sem előtte. Mert ha nem, akkor ez elronthatja az egész nyaralásomat, és talán az övét is. Tehát utolsó este. Addig meg jól érzem magam, és nem fogok gondolni a torkomban keletkező gombócra.

Nehéz meló lesz, de majd valahogy végigcsinálom.

A garázsfestés alkalmaival már egyre kevesebbszer lett fehér foltos vörös hajam. Természetes vörös, nem festett!

Ahogy teltek a hetek, egyre jobban belejöttem a festésbe. Biztos voltam benne, hogy be fogom fejezni mindkét helységet. A szobám egyik fala már készen van. Nagyon illik oda a narancssárga. Mintha oda találták volna ki.

A narancssárga viszont alig látszott a hajamon, ezért volt olyan, hogy napokig festékesen mászkáltam.

Az volt a szerencsém, hogy jó idő volt, végig. Kinyitottam a szobám hatalmas ablakát, és úgy festettem. Amúgy a nappaliban találtam menedéket, míg a szobám felforgatva állt.

Egy hét múlva indulunk, és már három falam kész. Mesésen haladok! Egy fal, és kész, szabad leszek. Csak az volt a bökkenő, hogy elfogyott a festék. Új vödörrel venni nincs értelme, de a festékes-fiú biztosan segít majd.

El is indultam. A nap sütött, az idő szép volt, minden vidám.

Semmi sem szeghette kedvem.

De életemben először tévedtem.

A váratlan találkozások nem tesznek jót nekem. Márpedig most Ő jött velem szemben. Nem emlékeztem, hogy ilyen széles lett volna a válla. Hm, és de jól nézett ki! Fehér térdig érő nadrág, és egy egyszerű kék póló volt rajta. Elmosolyodott, mikor meglátott. Én szintúgy. Mikor egymáshoz értünk, elvégeztük szokványos köszönésünket, ölelés és két puszi. Titkon nagyon örültem a találkozásnak.

- Hát te? – kérdezte. Ahogy meg tudtam ítélni, és az ítélőképességem nem szokott cserbenhagyni, kicsit zavarban volt.

- Hát, festem a szobámat. – mondtam hebegve. – Tudod, megyünk a Balcsira, és addig ki kell fessek két szobát. Egy és fél kész.

- Na, ügyi vagy. Már nagyon várom a kirándulást!

- Jajj, én is. Amúgy mi járatban vagy errefelé?

- Ő, hát, csak, látogatom a nagymamámat. – mondta határozottan zavarban.

És ekkor láttam meg valamit a kezében. Egy gyönyörű piros rózsát. Elszomorodtam tőle. Mert a rózsát nem nagyszülőknek szokták ajándékozni.

Elköszöntem, puszi, ölelés és mentem. Hátra se néztem. Hát, ennyit a tervemről!

Miért menjek be most a festékesbe? Előbb sétálok egyet, hogy kicsit kitisztuljon az agyam. Így elég nehéz koncentrálni.

Szomorúan baktattam végig a nyüzsgő úton. rengeteg ember élvezte a meleget. A csípős tavaszi szél hosszúra nyúlt. Hamarosan megyünk a Balatonra, de így nem lesz semmi értelme. Végig szomorú leszek.

Azt hittem, hogy annyira nem fog bántani a visszautasítás.

Tévedtem. Igazság szerint hatalmasat estem pofára. És nagyon fáj tőle a pofám.

Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire bántani fog egy fiú. De legalább egy hónappal ezelőtt ismertettem volna vele érzéseimet! Akkor talán nem csajozott volna be. Akkor talán lenne esélyem.

Eddig céltalanul kóvályogtam az utakon, de most tervet eszeltem ki. Ha megyek előre még pár háztömbnyit, akkor kiérek egy nagy-nagy rétre.

Oda kimegyek, méghozzá a kis patakhoz, ami keresztülcsörgedezik a pusztán, és köveket hajigálok bele. Na persze, ez olyan, mintha egy ovis délutáni programját tervezgetném.

De határozottan jó érzés köveket hajigálni. Olyan, megnyugtató. Olyan természetes. Sokkal jobb, mint azon agyalni, hogy én miért nem jövök be annak a srácnak, aki nekem tetszik. Fontos kérdés. És szerintem napjában felteszi minden lány. Na, jó, nem minden, 10% boldog, ilyet nem kérdez. Mert neki az élete tökéletes.

Nekem miért nem lehet?

Megfogtam egy követ és jó erősen belehajítottam a patakba. Ez hiba volt. Csurom víz lettem. De sebaj, a nap felszárítja. És talán vele együtt a könnyeimet is.

Jobbnak láttam visszamenni és végre megvenni azt a festéket, mielőtt több kárt teszek magamban.

Lassan cammogtam az úton. Mintha sokkal hosszabb lenne az út visszafele. De csak megérkeztem a festékeshez.

Mielőtt benyitottam volna, felnéztem az égre. Esőfelhők gyülekeztek. Szuper.

Letörten vánszorogtam be a festékesbe.

Gondoltam tud segíteni. És valóban! Az eladó segített. Azt mondta megoldható, és megoldotta. Két perc sem telt el, és már jött is vissza egy kisebb, feleakkora vödörrel.

Fizettem, és hálásan megköszöntem a segítséget. Próbáltam leplezni, ami a szívemben van. Nem volt könnyű.

De nekem sikerült.

Amint kiléptem a boltból, eleredt az eső. Szuper. Most esőben csoszoghatok haza. Na nem, mintha nem lenne elég bajom, még az eső is esik. Szuper.

Befeszítettem arcizmaimat, és úgy ballagtam az úton, kezemben a vödörrel, ázottan.

De amint hazaértem, a vödör kiesett a kezemből, szerencsére sikerült megállítanom, mielőtt kifolyt volna. Mert egy rózsa volt a kapuba tűzve.

És nem akármilyen rózsa. Az a rózsa. Amit a kezében vitt, mikor találkoztunk. Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben. Gyorsan ledobtam, nem igazából elhajítottam a kezemből a vödröt, és megnéztem közelebbről is a rózsát.

Gyönyörű volt. És ráadásként egy kis papír cetli volt rátűzve az egyik tüskéjére. Ez állt rajta:

Szeretlek, de félek

Gyere a térre, kérlek.

És én röppentem is a térre, kezemben a rózsával.

És a tér közepén, a szökőkútnál rám tekintve, rám mosolyogva, ott állt ő

vidám történet! ^^ máramennyire

még mindigfüligéraszája!

csók, puszi: Agnyesz