Utállak Ausztrália!
Prológus
A tegnap emléke még mindig ott kísértett előttem. Hogy mennyire jó volt. Hogy milyen jó, ha az ember támaszkodhat valakire, ha valaki szereti. És én támaszkodhatok valakire. Valaki mindig velem van. Még a tudatalattimban is. És ez így jó.
De bármilyen jó is valami, egyszer úgyis elmúlik. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan.
Azt mondják, az idő gyógyítja a sebeket. Én ebben nem hiszek. Még most is fáj, ha visszagondolok rá. Még most is sokáig ücsörgök a dombon, visszaemlékezve rá. A hasadás a szívemben nem akar enyhülni, noha már lassan egy éve történt.
Aznap valami megváltozott bennem. Aznap lezárult egy korszak. Egy korszak, mely életem legjobb éveit tartalmazza.
S mikor mindennek vége lett, bennem is véget ért valami. Ma már nem ugyan az vagyok, mint aki voltam. Más vagyok, hogy mennyire, arra gondolni sem akarok.
Próbálok felejteni. Próbálok, de nem megy. Hányszor megfogadtam, hogy nem megyek vissza a dombra, hányszor? Hányszor hallom a közelgő buszt, hányszor kapom oda a fejem?
Mikor lesz ennek vége? Ha vége lesz-e valaha. Ha ilyen sötét marad a lelkem, ha örökös árnyék takarja ki előlem a napot, hogy fogok így élni?
Ha itt hagy engem az, akit legjobban szeretek?
Bár ne így történt volna. Bár több időt tölthettünk volna együtt. Olyan hirtelen jött. Olyan hirtelen változott meg az életem. Életünk.
Valószínűleg még ma este felpakolom az első fejezetet. Tudom, ez a kezdés alig-alig árul el valamit, de az első fejezet kifejezőbb lesz! Remélem :)
csók, puszi: Agnyesz
1 megjegyzés:
Hali! Szerintem ez is elég kifejező volt... vagy inkább figyelemfelkeltől. Sajna vagy sem, nem találkoztam az Utállak, Ausztráliával, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást. Előre is elnézést, ha csak késve érek ide, de mindenképp visszajövök!:)
A háttér tetszik, jó a tenger meg az eső, és a szöveget is jól lehet látni:)
Megjegyzés küldése